2019 Esztergom Tábori Blog – Első nap

A július minden évben cserkésztábort jelent. Ez az egy hét a természet lágy ölén idén sem marad el: cserkészeink ma fel kerekedtek, hogy életre szóló emlékeket szerezzenek a következő napokban.
Cserkészcsapatunk mini és kis altábora (Svédország és Dánia) sikeresen megérkezett Esztergomba, Kattegatba, vagyis a cserkésztáborba. Szerencsére az úton minden rendben volt és az őrsök egészségesen és vidáman léptek be az előtábor lelkes cserkészei által kialakított táborhelyre.
Mivel több őrs is most vesz részt először cserkésztáborban, az első program a szabályok, szokások és Kattegat ismertetése volt. Petra, Lagertha, az idei táborparancsnok minden fontos információt elmondott és körbevezette a cserkészeket a helyszínen.
A fiatal vikingek következő feladata a sátorállítás és a körletük kialakítása volt, ezt mindenki eredményesen teljesítette és szebbnél-szebb sátorkörletek születtek.
A kemény munka után a jutalom a Gellért, Olaf vezette GH, Valhalla által készített finom vacsora volt. Este a tábortűz mellett régi viking és cserkész históriákat, illetve legendákat meséltek idősebb cserkészeink a fiatalabbaknak.
Az első nap nagyon sikeres volt, mindenki jól érezte magát, és az igazi móka még csak most kezdődik!

Vélemény, hozzászólás?