2019 Esztergom Tábori Blog – Nyolcadik nap

A tábor 8.napján a svédeknél (minik) fordított nap volt, ami annyit jelent, hogy a gyerekek átvették az irányítást a vezetők fölött a tegnap megbeszéltek szerint. A dánok délelőtt öko programon vettek részt. Erre az időre egy keretmese részletet is be szúrták. Ebédre mindenki gyümölcslevest evett, majd a minik wellness napot tartottak, ahonnan mindenki megújultan tért vissza. A kis altábornak a délutáni programja kereskedő játék volt, majd szabadfoglalkozás a vacsoráig, amit ugyancsak őrsileg készítenek el. A napot tábortűzzel zárják a gyerekek.

2019 Esztergom Tábori Blog – Hetedik nap

A mai napon délelőtt a norvégok (kószák) átvették a svéd vezetők helyét és az ő irányítasuk alatt kereskedős játékot játszottak a svéd vikingek. Délben a többi kósza is megérkezett a táborba. Ebéd után az egybegyűlt norvégok Esztergom területére vándoroltak, ahol sikeresen teljesítettek egy városvetélkedőt és csobbantak egyet a helyi fürdőben. Eközben a táborban a svédek kampányra készültek és aztán azt le is vezették, ezzel kiderült, hogy a következő napon ki lesz aki átveszi a napostiszti illetve őrsvezetői posztot. Késő délután a dánok is haza tértek a portyáról, így este mindenki saját tüzén készítette el vacsoráját. A mini altáborra még az este folyamán egy meseerdő várt, amin a viking istenek kihívásai teljesítettek.

2019 Esztergom Tábori Blog – Ötödik nap

‌Az 5.napot a tábor lakók almás zabkásával indították. A reggeli után a népek ketté váltak és míg a svédek (minik) kézműves forgóval ütötték el az időt, a dánok (kicsik) az őrsükkel önismereti foglalkozáson vettek részt. Ebéd után az ég beborult és az eső is rá kezdett, de az esztergomi nagy vihar szerencsére elkerült bennünket. A délutáni programot az eső miatt a nagysátorba költöztették, ahol az őrsvezetők irányításával a hitéletről és Istennel való kapcsolatukról beszélgettek. A vacsorát megintcsak mindenki magának készítette. Ezek után a minik BiPi tűz(őrsi tábortűz) körül beszélgettek, míg a kicsik a tábortűz után a norvégok(kószák) által tartott meseerdőn vettek részt.

2019 Esztergom Tábori Blog – Negyedik nap

A negyedik nap délelőtti programja inkább a kis vikingeknek volt szórakoztató, mint vezetőiknek ugyanis felcserélődtek a szerepek és a gyerekek találtak ki feladatokat őrsvezetőiknek egy akadálypálya keretében. A vezetők kissé vizesen és sárosan tértek vissza körleteikbe, de azért jól érezték magukat. Gyors ebéd után mindenki visszatért saját körletébe az őrsi időre. Miután kipihenték magukat neki láthattak a délutáni programnak. A ‘hadi játék’ alatt a dánok és a svédek (kis- és mini altábor) számháborúztak egymás ellen amiből győztes nem került ki. Ezek után Örs atya megérkezett Esztergomba és misét tartott nekünk. A vacsorát mindenki saját maga számára készítette. Az étel elfogyasztása után minden nép a tábortűz köré gyűlt, eddigre már a norvégokkal (kószakkal) kiegészülve, akik ebéd után érkeztek a tábor helyszínére.

2019 Esztergom Tábori Blog – Harmadik nap

A viking szövetség kattegati táborának harmadik napja város szemlével kezdődött, ahol a családfők, azaz az őrsvezetők minden városhoz ellátogattak és ellenőrizték, hogy a lelkes vikingek hogyan gyakorolják az északi népek otthonos rendszeretét. Ezt követően a svédek (minik) nemzeti tematikájú programon vettek részt, melynek során megtanulták a kókuszgolyó készítés rejtelmeit, bővítették svéd nyelvtudásukat, próbára tették erejüket egy szkander bajnokság keretein belül, s volt aki viking rúnákat is pingált. Mindeközben a dánok (kicsik) tájékozódási ismereteiket fejlesztették a ‘drop out’ játék során, hisz ez elenegedhetetlen egy vérbeli viking számára. Alkonyathoz közeledve mind a két viking nemzet a tábortűz köré gyűlt, hiszen ennél jobb lezárása nem is lehetne a napnak.

2019 Esztergom Tábori Blog – Második nap

Cserkészeink frissen és jókedvűen vettek részt a tábor első reggeli tornáján. A torna után az altáborok napos parancsnokai gyülekezőt fújtak és a reggeli imát követően a cserkészek ünnepélyesen felhúzták a zászlót. A zászló felvonás alatt a cserkészindulót énekelték az őrsök.
A GH, Valhalla finom reggelijét mindenki ízletesen elfogyasztotta és a cserkészek részt vettek a tábor első igazi programján. Félórás beszélgetések kereteiben a táborozók jobban megismerték egymást és több új barátság is született. Ebéd után a vezetők egy keretmese előadással szórakoztatták a táborozókat.
Délután az őrsök folytatták a körletek kiépítését és szépítgetését, megéri követni Facebook és Instagram oldalainkat, mivel ott is posztolunk a tábor mindennapjairól, illetve a legszebb körletek ott megtekinthetőek.

2019 Esztergom Tábori Blog – Első nap

A július minden évben cserkésztábort jelent. Ez az egy hét a természet lágy ölén idén sem marad el: cserkészeink ma fel kerekedtek, hogy életre szóló emlékeket szerezzenek a következő napokban.
Cserkészcsapatunk mini és kis altábora (Svédország és Dánia) sikeresen megérkezett Esztergomba, Kattegatba, vagyis a cserkésztáborba. Szerencsére az úton minden rendben volt és az őrsök egészségesen és vidáman léptek be az előtábor lelkes cserkészei által kialakított táborhelyre.
Mivel több őrs is most vesz részt először cserkésztáborban, az első program a szabályok, szokások és Kattegat ismertetése volt. Petra, Lagertha, az idei táborparancsnok minden fontos információt elmondott és körbevezette a cserkészeket a helyszínen.
A fiatal vikingek következő feladata a sátorállítás és a körletük kialakítása volt, ezt mindenki eredményesen teljesítette és szebbnél-szebb sátorkörletek születtek.
A kemény munka után a jutalom a Gellért, Olaf vezette GH, Valhalla által készített finom vacsora volt. Este a tábortűz mellett régi viking és cserkész históriákat, illetve legendákat meséltek idősebb cserkészeink a fiatalabbaknak.
Az első nap nagyon sikeres volt, mindenki jól érezte magát, és az igazi móka még csak most kezdődik!

2019 Esztergom Tábori Blog – Előtábor

2019. 06. 29-én vezetőinkkel nekiláttunk a tábor előkészítésének. Az előtábor első napján felpakoltuk az összes felszerelésünket, majd a táborhelyre megérkezve el is kezdtük a felkészülést. A második napon felállítottuk a nagysátrunkat, illetve a mosogató sziget, valamint a GH környéki építmények is elkészültek. Végül az utolsó napon felhúztuk a GH-t is teljes egészében, így a tábor készen áll a táborlakók fogadására. További posztokért kövessenek minket honlapunkon, Facebookon, vagy Instagramon.

Gunner – előtáborparancsnok